A legjobb zöldtrágyák áttekintésének folytatása. Az előző cikkben a gabona- és keresztesvirágú növényekről volt szó: a típus általános jellemzőiről és néhány leghatékonyabb zöldtrágyáról részletesebben. Vizsgáljuk meg a hüvelyes zöldtrágyákat.
Lúpint mező
A hagyományosan használt hüvelyes zöldtrágyák közé tartozik:
- Őszi, egyéves növények (lúpint, málna lóhere, szőrös borsó, mezei borsó stb.)
- Évelő hüvelyesek (vörös lóhere, fehér lóhere, lúpint, lucerna, szarvaskerep).
- Kétéves hüvelyesek (mérföldi lóhere).
A hüvelyes zöldtrágyák fő feladatai:
- Atmoszférikus nitrogén felhalmozása (megkötése).
- Talajerózió ellenőrzése.
- Biomassza előállítása, hogy a szerves anyag visszakerüljön a talajba.
- Hasznos ragadozó állatok vonzása.
Miben különböznek a hüvelyes zöldtrágyák másoktól?
A hüvelyes növények partnerségi viszonyt alakítanak ki speciális baktériumokkal - Rhizobia. Ezek nitrogénmegkötő gumóbaktériumok, amelyek képesek a levegőből nitrogént felhalmozni és megosztani azt a növényekkel, amelyekben élnek.
A hüvelyesek széles spektrumot ölelnek fel zöldtrágyáló képességeikben. Dovban professzor a keskenylevelű lúpint termelékenységéről szóló monográfiájában ( 1 ) írja, hogy a lúpint a legmagasabb nitrogénmegkötő képességgel rendelkezik (az atmoszférikus nitrogén, az összes nitrogén 95%-a a biomasszában). A lúpint részletei alább találhatóak.
Az ősszel elvetett hüvelyes zöldtrágyák tavasszal növesztik a biomassza nagy részét. A vetést a gabonafélék előtt kell kezdeni, hogy a hüvelyesek jó gyökeret verjenek a fagyok előtt. Az évelő és kétéves hüvelyes zöldtrágyák különböző kultúrnövényekkel kombinálhatók, és a sorok között nőhetnek. Általában a hüvelyesek alacsonyabb szén-nitrogén arányúak, mint a fűfélék, ezért gyorsabban lebomlanak, és szinte nem növelik a humusz mennyiségét a szénben gazdag növényekhez képest.
A hüvelyesek és gabonafélék keverékei ötvözik mindkét típus előnyeit, beleértve a biomassza előállítást, a nitrogén megkötést, a gyomokkal való harcot és a talajeróziót.
Puncs lóhere
Más nevek: bíbor, olasz, málna, húsvörös. Típus: évelő, egyéves. Feladatok: az atmoszférikus nitrogén forrása, talajnemesítő, erózió megelőzése, élő mulcs (különösen a sorok között), takarmánynövény, mézelő növény. Keverékek: gabonafélék, réti fű, vörös lóhere.
Puncs lóhere
Gyors, állandó növekedésének köszönhetően az évelő bíbor lóhere biztosítja a nitrogént a korai kultúrák számára, és elnyomja a gyomokat. Népszerű Észak-Amerikában takarmánynövényként és a taposásnak ellenálló zöldtrágyaként. Jól fejlődik más lóherefajtákkal és zabgal való keverékekben. Kaliforniában a lóherét kertekben és diófák között termesztik, mivel ez árnyéktűrő zöldtrágya. A bíbor lóhere virágai menedéket nyújtanak a hasznos ragadozók számára.
Teremesztés: jól fejlődik homokos vályogtalajon, jó vízelvezetésű talajokon. Gyengén fejlődik és megbetegedhet túl savas, nehéz agyagos, mocsaras talajokon. A megerősödött lóhere sikeresen fejlődik hűvös, nedves körülmények között. A foszfor-, kálium- és 5,0 alatti pH hiánya megszünteti a nitrogén megkötést. Télen a bíbor lóherét 6-8 héttel az első fagy előtt vetik. A tavaszi vetést akkor kell végezni, amikor az időjárás végleg megállapodik, és elmúlik a tartós fagyok veszélye. A lóhere egyenetlenül csírázik, a kemény magoknak elegendő nedvességre van szükségük a csírázáshoz.
Forgatás: A bimbók korai kaszálása elpusztítja a növényt. A gyökér nem okoz problémát a talajforgatás során. A nitrogén legnagyobb része a magágy előtt, a virágzás késői szakaszában lesz elérhető. A talajforgatás után várni kell két-három hetet a kultúrák vetése előtt, mivel a hüvelyesek növelik a talaj bizonyos baktériumok - Pythium és Rhizoctonia - koncentrációját, amelyek a szerves anyag lebontásával foglalkoznak. Ezek a baktériumok a legmagasabb aktivitásuk csúcsán támadhatják meg a vetett növényeket.
Fészkes borsó
Más nevek: szőrös borsó, mezei borsó.
Típus: őszi, egyéves, kétéves. Feladatok: nitrogén forrás, gyomok elnyomása, talaj vízelvezetése és lazítása, erózió ellenőrzése, menedék a hasznos rovarok számára. Keverékek: lóhere, hajdina, zab, rozse és más gabonafélék. Nem sok hüvelyes növény versenyezhet a szőrös bükköny nitrogénbeviteli és biomassza-termelési teljesítményével. Ez egy télálló, széles körben alkalmazkodó hüvelyes kultúra, amelynek gyökerei még télen is folytatják a fejlődést. Ha a bükköny nem kerül más kultúra mellé, akkor a takarónövény magassága nem haladja meg a 90 cm-t, de ha szétosztjuk a hajtásokat, akár 3,5 m is lehet! A bükköny gazdag biomasszájának bedolgozása nem egyszerű feladat, azonban versenytársai nincsenek a gyomokkal vívott harcban és a légköri nitrogén megkötésében. Éppen ezért a szőrös bükköny a legszélesebb körben használt zöldtrágyaként az amerikai földeken (sok jó mezőgazdasági kutatás áll rendelkezésre).
Szőrös bükköny
A szőrös bükköny megőrzi a talaj nedvességét, mint élő mulcs, valamint a bedolgozás után, lédús zöldje révén. A Marylandi Intézet összehasonlító tanulmánya kimutatta, hogy a bükköny a legjövedelmezőbb hüvelyes (kukorica ültetése előtt végzett teszt), megelőzve a lóherét és az osztrák borsót (Lichtenberg, E. et al. 1994. Profitability of legume cover crops in the mid-Atlantic region. J. Soil Water Cons. 49:582-585.). A szőrös bükköny csökkenti a műtrágyák és rovarirtók felhasználását, növeli a következő kultúrák hozamát a talajlétrehozás, a chelát formájában bejuttatott nitrogén, a talajmikrobák fejlődésének feltételeinek biztosítása, valamint a mulcsozás révén.
A bükköny szálas gyökérzete óriási, mely makropórusokat hoz létre, lehetővé téve a víz bejutását a talajrétegekbe a növényi maradványok lebomlása után. Ahol a vízmegtartás nem kívánatos, érdemes keverékeket vetni - a zab és a bükköny klasszikus, bevált kombináció. Rozsnát is adhatunk hozzá.
A bükköny nagyon kevés humuszt szolgáltat, mivel nagyon gyorsan és szinte teljesen lebomlik (kevés széntartalommal bír, mint a legtöbb hüvelyes). A szén-nitrogén arány: 8:1 és akár 15:1. Rozsnál ez az arány akár 55:1 is lehet. A bükköny szárazságtűrőbb, mint más hüvelyes zöldtrágyák.
A szőrös borsó versenyez a gyomokkal energikus tavaszi növekedésének köszönhetően. Allelopátiás hatása gyengéd és a kultúránként biztonságos, azonban a gyomok számára sűrű, árnyékos takarót terem. A rozs/lóhere/borsó keveréke optimális gyomkontrollt biztosít, jobban megvéd az eróziótól, és több nitrogént ad. A rozs a keverékben további támogatást jelent a futó bükköny számára.
A szőrös bükköny több foszfort halmoz fel, mint a lóherék, ezért érdemes trágyázni - később mindent visszaad a gyümölcsös kultúráknak.
Növénytermesztés: a talaj savassága 6,0 és 7,0 között ideális, 5,0 és 7,5 közötti pH mellett életben marad. Nedves talajra kell vetni, mivel a száraz körülmények hátráltatják a csírázását. A vetés bármikor végezhető: 30-45 nappal a fagyok előtt a korai tavaszi csírázáshoz, kora tavasszal, júliusban az őszi bedolgozáshoz. Magas foszfor-, kálium- és kénigényű. A bükkönyt kukorica és napraforgó mellé vetik (a napraforgónak 4 valódi levelet kell hoznia, hogy a bükköny ne fojtsa el).
A rozs és a bükköny keveréke lágyítja mindkét zöldtrágya hatását, ez a hibrid zöldtrágya megköti a felesleges nitrogént és más nitrátokat, megakadályozza az eróziót, elfojtja a gyomokat.
A tavaszi borsóvetés kevesebb biomasszát ad, mint az őszi.
Bedolgozás: a szőrös borsó bedolgozásának módja attól függ, hogy milyen feladatokat kell megoldania. A bükköny biomasszájának beoatása maximális nitrogénbevitelt biztosít, ugyanakkor munkaigényes. A maradványok a talaj felszínén tartása megőrzi a nedvességet, nem engedi a gyomok fejlődését körülbelül 3-4 hétig, de a növény fölötti nitrogén jelentősen elveszik. Minél közelebb van a bükköny éréséhez, annál több nitrogén van benne, és annál nehezebb a feldolgozása és bedolgozása. A bükköny nyírása virágzási fázisában a föld közelében elpusztítja a növényt. Az őszi vetésű bükkönyt nem szükséges érinteni. Általában a tavasszal vetett bükkönyt nem engedik nőni 2 hónapnál tovább.
Vörös lóhere mint zöldtrágya
Egyéb elnevezések: közönséges vörös lóhere, júniusi lóhere, korai virágzású, mammut lóhere.
Típus: őszi, kétéves, évelő; korai virágzás és késő. Feladat: nitrogénforrás, talajépítő, gyomszabályozás.
A vörös lóhere megbízható, olcsó, könnyen hozzáférhető zöldtrágya, a modern mezőgazdaság egyik legnépszerűbb nitrogénmegkötője. Könnyíti és lazítja a vályogos talajokat, megköti a légköri nitrogént. Zöldtrágyaként a vörös lóhere gyakrabban használják a nyári kultúrák ültetése előtt. Bármilyen vályogos és agyagos talajon, rosszul vízelvezetett, kimerült talajokban is növekszik. A vörös lóhere nagy potenciállal bír a nitrogén műtrágyák felhasználásának csökkentésére (Stute, J. K. és J. L. Posner. 1995b. Synchrony between legume nitrogen release and corn demand in the upper Midwest. Agron. J. 87: 1063-1069). Más hüvelyeseknél jobban ellenáll a taposásnak és a rovarok kárainak. Kivételesen árnyéktűrő, ezért pótolhatatlan a gyümölcsösben.
A lóhere vonzza a hasznos rovarokat és menedéket nyújt számukra. A vörös lóhere néhány fajtája különböző biomassza-termést ad és eltérő érettségi időszakkal bír. A mammut lóhere (késő virágzású) lassan növekszik és érzékeny a nyírásra. A közönséges vörös gyorsan nő, az első vegetációs évben egyszer lenyírható, a következő évben pedig kétszer. Foszforra érzékeny, a mélyebb talajrétegekből felszívja a foszfort és felhalmozza, hogy a bedolgozás és lebomlás után visszaadja a kultúráknak. Növekedés: hűvös tavaszokon a vörös lóhere a 7. napon csírázik - gyorsabban, mint sok hüvelyes. PH: 5,5-7,5 (széles talajfeltételeket tolerál). A palánták lassabban fejlődnek, mint a fényborsó. Nem igényel mélyebb elvetést (legfeljebb 2,5 cm). Zöld trágyaként érdemes a kétéves fejlődést figyelembe venni, mivel a második évben a növény a virágzás közepére maximális nitrogént halmoz fel. Nem nő 5 évnél tovább, a legnagyobb biomaszát és nitrogént a vegetáció második évében termeli. Gyakran alkalmaznak rétegezést a lóhere magvaira közvetlenül a hó alatt, a kiolvadás előtt. A lóherét trágyával együtt is lehet vetni. Aktív növekedéshez a lóhere légköri hőmérséklete nem lehet 15 fok alatt.
Elvetés: a nitrogén maximálisan hatékony kihasználásához a lóhere elvetésének a vegetáció második évének virágzási időszakának közepén kell megtörténnie. A lóherét előbb is el lehet vetni. Az őszi zöldségek alá mulcsként a virágzás előtt kaszálni kell. A nyári kaszálás gyengíti a lóherét az őszi elvetés előtt - ez fontos lehet, ha a beforgatást manuálisan végezzük (a lóhere nem egyszerű növény a betakarításhoz).
Gyakran gyomnövény lesz az egyszerű önvetés miatt. Rendelkezik egy parazita atkával is, amely a köszméte levelein élősködik.
Fehér lóhere
Típus: peremenként élő évelő, őszi egynyári. Feladatok: élő mulcsozás, erózió elleni védelem, hasznos rovarok vonzása, nitrogén megkötés.
A fehér lóhere a legjobb élő mulcsozás a sorközeiben, bokrok és fák alatt. Sűrű, apró gyökérzete védi a talajt az eróziótól és elnyomja a gyomokat. A fehér lóhere hűvös, nedves árnyékos és félárnyékos körülményekben virágzik, a legjobban a kaszálás során fejlődik. A növény magassága fajtától függően 15-30 cm között változik.
A fehér lóherének sok kultúrája van, amelyek kezdetben takarmánynövényként lettek kitenyésztve. A legjobban meszes, káliumban, kalciumban és foszforban gazdag talajokon él, de a kedvezőtlen körülményeket a legjobban viseli a rokonai közül. A lóhere hosszú élettartamát a kúszó gyökérzete biztosítja, ezért szükséges a zöld trágyának új területek elfoglalásának ellenőrzése. Kivételesen ellenálló a taposásnak, helyreállítja a fáradt ösvények és gyümölcsöskert sétányok laza állapotát. Nem versenyez a kultúrnövényekkel fényért, vízért és tápanyagokért, mivel lassan és sűrűn nő az árnyékuk alatt a gyökér fejlődési szakaszában, és ellenáll a legtöbb herbicidnek.
Növekedés: a fehér lóhere rövid ideig tartó áradásokat és szárazságot is elvisel. Széles talajspektrumon dolgozik, de a vályogos és homokos agyagot preferálja. Néhány fajtát homokos talajokra tenyésztettek. Ha a lóherének kedvezőtlen körülmények között (szárazság, megnövekedett nedvesség vagy növényi verseny) kell csíráznia, akkor a vetőmag normát növelni kell. A fehér lóhere “tél alá” ültetését augusztus közepe-vége felé érdemes elkezdeni, hogy a növény jól gyökeret verjen (legkésőbb 40 nappal az első fagyok előtt). A fehér lóhere herbák társításai csökkentik a hüvelyesek fagyásának kockázatát. Tavaszi vetés lehetséges kultúrnövények ültetésével együtt.
Bevonás: ezt a lóhere fajtát a talaj helyreállítása érdekében élő mulcsozás céljából értékelik, ezért érdemes kaszálni 7-10 cm-es magasságig, és nem beforgatni ezt a zöld trágyát. A sikeres teleléshez a növénynek minimálisan 10 cm-nek kell lennie az első tartós fagyok előtt.
Ha a lóherét ki kell irtani egy adott helyen, azt fel kell szántani, ki kell gyomlálni vagy kultivátorral végig kell járni. Alkalmas herbicid is használható. A gyakori gyökérzete alatti kaszálás nem öli meg a növényt. Ha saját magvakat szeretne, a virágzók többsége világosbarna színt ér el, amelykor begyűjtheti őket.
Szűk levelű lupin
Típus: egynyári, évelő. Feladatok: légkörből származó nitrogén megkötés, a talaj természetes termőképességének megőrzése és reprodukálása, erózió elleni védelem. Problémák: alacsony csírázási arány.
A lupinról sokat írnak belorusz és orosz tudósok. Én a szűk levelű lupint fogom leírni, a 2006-os ebben a monográfiából és K.I. Dovban “Zöld trágya a modern mezőgazdaságban” című könyvéből származó információk használatával.
Az angol nyelvű mezőgazdasági forrásokban a lupin sziderrátként való említése szinte elhanyagolt, igazán népszerű helyükön a fényborsó és a lóhere szerepel. Gyakrabban hivatkoznak az európai lupin termesztési tapasztalatokra. Az orosz és belorusz tudósok dolgoznak a lupin fajták nemesítésén és biológiáján. A lupin fajták részletes információkat találhat a VNIILupin weboldalon.
A lupin gyökérzete enzimeket bocsát ki, amelyek képesek nehezen oldható foszforvegyületeket chelátos formába átalakítani a következő kultúrák számára. A lupin karógyökerei lazítják a talajt és normalizálják a gázcserét, megakadályozzák a kimosódást és a kémiai elemek migrációját a talajvizekbe (ami nagyon fontos a trágya túladagolásának körülményei között). Fokozott kénigénye van, és a ként tartalmazó műtrágyák alkalmazása pozitívan befolyásolja a lupin biomassza hozamát.
Dovban K.I. megjegyzi, hogy a lupin évelő növény rekord mennyiségű nitrogént halmoz fel - 385 kg hektáronként a vörös lóhere 300 kg-hoz képest, ami 25%-kal több, mint a trágyában.
Tenyésztés: Nem növekszik lúgos talajon (lúgos talajon a petrezselyem jól érzi magát, amelyet zöldtrágyaként lehet használni). Az évelő fajtákat október végén ajánlott vetni, hogy ne csírázzanak ki a fagyok előtt. Ez egy melegkedvelő növény, azonban a lándzsa magjai +2+4 °C-on is csírázhatnak, a legkedvezőbb hőmérséklet +9+12 °C. A vetést akkor végzik, amikor a talaj már +8+9 °C-ra felmelegedett, sorokban 10-15 cm (akár 45 cm, ami javítja minden bokor fejlődését, de megnehezíti a gyomok eltávolítását a sorok közül) közötti távolsággal, a magok között 10 cm távolsággal. A vetési barázda mélysége 4 cm.
A csírák ellenállóak a fagyokkal szemben -9 °C-ig. Öntulajdonos. Rosszul viseli az árnyékot, a nappali fény hossza közvetlenül befolyásolja a lándzsafa vegetációját és gyümölcsözését. A kis, kemény burkú magok nehezen csíráznak. Ipari méretekben a lándzsamagokat skarifikálják, otthoni körülmények között pedig ilyen magokat nagy szemű homokkal őrölnek. A lándzsa jól csírázik állandó tavaszi nedvesség mellett és növekedési serkentők alkalmazásával. Jól nedvesedett gyepalapú talajokban fejlődik a legjobban, az évelő fajták a legszegényebb, kultúráltan meg nem művelt területeken is győznek (jó nedvesség biztosítása mellett).
Az évelő lándzsafa erőteljes gyökérzete behatol a szántott réteg alá, és nehezen hozzáférhető foszforsav, magnézium, kalcium és kálium vegyületeket hasznosít. Nincs szüksége ásványi trágyázásra (ez egy idézet Dovban könyvéből, de a monográfiában a trágyázásnak nem egy oldalt szenteltek). A keskenylevelű lándzsafa viszonylag korai érettségű zöldtrágyanövény (88-120 nap, bár a népszerű forrásokban mindenki ugyanazt írja 50 napról).
A fent említett monográfiában, a “Keskenylevelű lándzsa termékenysége” jól meg vannak írva a hüvelyesek nitrogénkötési problémái és az inokuláció hatékonysága (a magok és a talaj gyökérbaktériumokkal való mesterséges megfertőzése). Ha mélyebben szeretné tanulmányozni a kérdést, nézze meg az elsődleges forrást. K.I. Dovban könyvében, a 108. oldalon népszerűen le van írva a gyökérbaktériumok működése (a könyv szabadon hozzáférhető).
Zöldtrágyázás: az egyéves lándzsafát virágzás közben vagy annak végén zöldtrágyázzák be. A télre vetett lándzsa elegendő zöld tömeget növeszt a késői burgonyavetés, a paradicsom ültetéséhez. Az évelő lándzsafát az első vegetációs évben vágni lehet, de nem szabad elásni, hanem lehetőséget kell adni a gyökérbaktériumok elterjedésére és a gyökerek növekedésére. Legalább 2-3 évre be kell ásni. Az önvetés elkerülése érdekében levághatja a virágzó hajtásokat, de jobb ha lerohanják a lándzsát és elásják egy üres ágyásba vagy gyümölcsfák alá, a zöldet pedig komposztba helyezik.
Mivel a lándzsa sok lédús zöldet ad, nehéz lehet a keverését kézzel végezni. Ha van kerti aprítója és kultivátora - semmi probléma.
Nitrogénkötő növények listája
Cserjék: Rózsa sövény, hani-bush, fásszárú farkasbogyó, roibos, keskenylevelű lóhere.
Virágok: indigo, glicínia.
Gyümölcsültetvények és földi mogyorók: andi yam, minden hüvelyes, földimogyoró.
Fűfélék: édesgyökér.
Fák: éger, Robinia pseudoacacia (fehér akácia), carobfa, klérondendrón, kávéfafasor, babérfa (laburnum), meszkito fa, keskenylevelű lóhere.
Mezőgazdasági és takarónövények (zöldtrágyák): lucerna, zöld bab, hiamint, bársonyos bab, madár háromlevelű, nyíltlevélű lóhere, balanza lóhere, alexandriai lóhere, cián lóhere, vörös lóhere, új-zélandi lóhere, fehér lóhere, földalatti lóhere, lóhere, szarvasbogár, lepsedecca, lucerna, mezői borsó, téli borsó, szója, vetőborsó, szőrös borsó, vika.
Kúszónövények: vadbab, tűzpiros bab, földimogyorók, borsók.
